Mondj igent a Sátánnak!

Fandom: Supernatural
Páros: Samifer //most valamivel több dolog történik, de azért a nagyon shipes fic még mindig érik, ez sem az igazi//
Hossz: 3.3k
Műfaj: crack, humor, a közepe fele egy minimális drámázással, de amúgy elég light-hearted dolog
 Szóval a fic, amiben Jody eltűnik, de aztán megtalálják, csak elfelejtettem említeni (igazából csak valami sztorit kerestem); és amiben Sam és Lucifer félreértik egymást. Elég durván. Nagyon durván.
 És hát a mi időzónánkban bő fél órával megkésve, de azért boldog szülinapot Mark Pellegrinonak, fontosnak tartottam megemlíteni. ˘˘ nagyonnemlátszikrajtahogy51omfg??

 A nap szinte vakítóan sütött, a levegőben sör és cigaretta szaga keveredett. A zene hangos volt, dobhártyaszaggatóan hangos, a fesztiválra lecsapó kánikulát pedig legkönnyebben úgy lehetett elviselni, hogy mindenki fürdőruhában rohangált. A közeli ételárus kocsi hátsó ajtaján ömlött ki az olajos sült krumpli illata, egyenesen a nem sokkal mellette elhelyezett padon ülő testvérpár orra alá, de akkor úgy tűnt, még ez sem zavarja őket.

 Dél volt, a színpaddal szembeni parkosított részre egy fűzfa pont árnyékot vetett, és meglepő módon előttük senki nem foglalta még el. Furcsán tökéletesnek tűnt az egész – nyár volt, igazi, déli nyár, és nem is nyomoztak semmi után. Nem futottak bele kósza démonokba a rendezvényen, az énekes nem egy alakváltó volt, és mindketten esküdni mertek volna, hogy egyikük sem találkozott dzsinnel az elmúlt napokban. Mégis…
 - Te, Sammy, az a csaj ott egy ideje téged bámul - mutatott Dean a sörösüvegével egy magas, szőke lányra. Hosszú, göndör haja volt, a kezében talán egy pohár mojitot tartott; és annak ellenére, hogy látszatra egy nagyobb társasággal jött, valóban elég gyakran pillantott az irányukba.
 Sam csak egy másodpercre fordult el, halványan a lányra mosolygott, majd válaszolt is volna Deannek – csak éppen ő nem volt ott. Helyette valaki más azonban igen, és az a valaki más elégedetten mérte végig, mielőtt üdvözölte volna.
 - Oh, Sam! Régen találkoztunk, nem igaz? - mosolygott rá Lucifer derűsen, kissé oldalra billentve a fejét. Sam torkán akadt a lélegzet, inkább csak annak jeléül bólintott, hogy tudomásul vette a jelenlétét, mintsem egyetértésből. - Na, ne legyél már ilyen ellenséges, tudod, miért jöttem. Nem akarlak bántani.
 - Nem - rázta meg a fejét egyből, olyan határozottan, amennyire csak a pillanatnyi sokktól tudta. Lucifer csak sóhajtott, hátradőlve összefonta karjait a mellkasán.
 - Még a kérdést sem hallottad - figyelmeztette.
 - Most mondtad, hogy úgyis tudom, miért jöttél - mormolta halkan, egyenesen előre bámulva. Még a színpadon vonagló előzenekart is szívesebben nézte, mint őt – pedig kifejezetten érdekes látvány lehetett maga a Sátán, virágfüzérrel a nyakában.
 Lucifer megpróbált ellenkezni, de hamar rájött, hogy ez valóban az ő nyelvbotlása volt, így inkább más taktikát választott, közelebb hajolva Samhez és fél kézzel a vállára támaszkodva.
 - Nem tetszik, amit látsz, Sam? - kérdezte csalódottan, tekintetével végig az övét keresve. - Ez mind a tiéd lehetne. Meg tudom neked adni. Csak gondold végig, nem kellene többet vadásznod, olyan életed lenne, amilyenre mindig is vágytál. Lehetnél átlagember, a bátyáddal együtt… még egy kutyád is lehetne.
 Sam akaratlanul is elmosolyodott az utolsón, és bármennyire küzdött ellene, nem tudta teljesen elrejteni. Lucifer arca egyből felvillanyozódott, büszkén veregette vállon, mielőtt az eddiginél is közelebb hajolva a szemébe nézett.
 - Szóval, mit mondasz? Igen?
 - Nem.
 Az angyal hitetlenül felhördült, egyből elhúzódott tőle. Sértődötten csóválta a fejét, majd felállt a padról, s ezután már csak a válla fölött szólt vissza, majd eltűnt egy fa mögött.
 - Gondold végig, Sam, sokat veszítesz.
 Alig pár másodperccel később a mellette így üresen maradt helyet Dean ismét elfoglalta, két teli pohár sörrel. Az egyiket az öccse kezébe nyomta, aztán hátradőlt, keresztbe dobva a lábait egymáson.
 - Na, idejött már az a csaj? Lezsíroztatok valamit? - vigyorgott rá, belekortyolva a saját italába. Sam még mindig egy kicsit szétszórtan megrázta a fejét, és már éppen válaszolni készült volna, mikor a látása hirtelen elhomályosult, a zene is elhalkult, Dean hangját pedig felváltotta a léptek koppanása.
 Még magához sem tért teljesen, de a keze már a párnája alá rejtett pisztolyon pihent. Túl lassan szakadt ki az álomvilágból, a teste még úgy tűnt, az utolsó szálakkal kapaszkodik belé, és kényelmetlenül idegennek érezte magát a saját bőrében, ahogy botorkálva elindult az ajtó felé, majd a falnak dőlve nekitámasztotta a fejét, és vett pár mély levegőt, mielőtt kilépett a folyosóra. Csak hogy helyreálljanak a reflexei, mielőtt váratlan támadás éri.
 Azonban a támadás sem váratlan nem volt, de még csak támadásnak sem lehetett nevezni: a lépcsőházban egyedül Lucifert találta, amint éppen egy művirágot tanulmányozott, látszólag teljesen érdektelenül. Amint meghallotta, hogy kinyílt egy ajtó, egyből felé fordult, és mintha csak meglepetésként érte volna Sam jelenléte, barátságosan rámosolygott.
 - Sam! Micsoda meglepetés - biccentett. -, pont téged vártalak.
 - A válaszom még mindig nem - vágta rá határozottan, ugyan kicsit lejjebb engedve a pisztolyt. Lucifer a fejét csóválva közelebb lépett, de nem állt meg előtte, helyette idegtépően lassan elsétált mellette, majd háttal neki megállt, Sam mégis úgy érezte, mintha tekintetével lyukakat vájna a hátába.
 - Gondolkoztál rajta? - kérdezte, teljesen figyelmen kívül hagyva az előbbi választ.
 - Ezen nem kell gondolkoznom ahhoz, hogy nemet mondjak. Nem.
 - Ez nem csak rólad szól, kiskirály. Nem csak a magad életéről döntesz, az enyémről is. Végiggondoltad már így? - fordult felé, de Sam így is háttal állt neki. Bent tartotta a levegőjét, a kezében idegesen forgatva a pisztoly – amikor mellette kinyílt a szobájuk ajtaja, és hirtelen eltűnt a szempár a hátáról.
 - S’mmy? - pillantott rajta végig Dean, valószínűleg még mindig félálomban, összeragadt szemekkel. - Kivel beszélgettél?
 - Senki… senkivel - rázta meg a fejét. Lenézett a fegyverre, aztán vissza Deanre, hirtelen nem találva a szavakat.
 - És az miért van nálad? - ráncolta a szemöldökét.
 - Lépéseket hallottam - kezdte, még mindig feszülten. -, de nem volt itt senki. Biztos a szomszéd szobában levők voltak.
 - Aha… - Dean gyanakvóan méregette az arcát, aztán egy sóhajjal lezárta a témát, és félreállt az ajtóból, hogy visszaengedje a szobába. - Aludj még, öcskös, van egy csomó idő reggelig. Ráérsz akkor melózni.

-              -              -

 - Dean, tudod, hogy csak a legszükségesebbekért jöttünk… - sóhajtott fel Sam, mikor meglátta Deant, ahogy felé közeledik egy doboz mirelit pitével. Ő csak a homlokát ráncolta, tekintve, hogy eddig nem igazán látott ilyet – de nem is most akart.
 - Aha. Ez szükséges - bólintott derűsen, a bevásárlókocsiba dobva azt egy rekesz sörrel együtt.
 - Minek neked mirelit? Majd átmegyünk Jodyhoz, és süt igazit - nyomta vissza Dean kezébe a dobozt, aki ezután gondolkodás nélkül visszatette a kocsiba. - Dean!
 - Ha elfelejtetted volna, öcskös, Jodyt éppen sehol nem találjuk - vágott vissza.
 - Nem mintha örökre eltűnt volna - forgatta a szemeit. - Meg fogjuk találni, és akkor majd süt neked pitét, csak vidd már vissza, Dean, nem érünk rá erre.
 - Hé, ez Stairway to Heaven? - pillantott fel, és figyelembe sem véve az öccse kirohanását próbálta tisztábban kivenni a rádióban játszott számot. Sam megborzongott, amint meghallotta a túlságosan is ismerős dallamot, gyorsan Dean mellé tolva a bevásárlókocsit.
 - Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök. Várj meg a kocsinál, ha addig megveszel mindent - hadarta el, szinte elharapva a mondat végét, ahogy sarkon fordult és elindult a másik irányba. Az idősebb értetlenül nézett utána, aztán vállat vont, és, most már biztonságban tudva a pitét, elindult összeszedni minden mást a listájukról.
 Sam még a mosdóig sem ért el egészen, amikor Lucifer szemből nekiütközött, látszólag teljesen szándékosan. Pár másodpercig visszatartotta a lélegzetét, csukott szemmel elszámolt tízig, mielőtt kilépett volna az út közepéről, hogy kérdőre vonja az angyalt. Ex-angyalt, legalábbis.
 - Még mindig ugyanaz a kérdésem - vont vállat ártatlanul, féloldalasan a falnak dőlve. Sam értetlenül mérte végig, még mindig tartva a tisztes távolságot.
 - Semmi trükk, hallucináció, csapda, meg ilyenek? Semmi pokol tüze, semmi mészároshorog? Valami nem stimmel - rázta meg a fejét, már-már viccelődve. Egyszerűen túl abszurd volt a helyzet ahhoz, hogy ne legyen gyanús. Végül is, nem a Sátánnal beszélgetett egy áruház kellős közepén…
 - Sam, mondtam, hogy nem akarlak bántani. Emlékszel? Megígértem. Azt is, hogy hazudni sem fogok - világított rá, azóta is ugyanott állva, még csak meg sem próbált közelebb lépni.
 - És miből gondolod, hogy az elmúlt nyolc órában változott a véleményem? - húzta fel a szemöldökét.
 - Reméltem, hogy változott - pontosított Lucifer. Egy pillanatra mintha csalódottság futott volna át az arcán; és nem, Sam nem sajnálhatta meg pont őt. Hiszen pont erre ment ki a játék, érezzen együtt, adja meg magát - mondjon igent.
 - Reménykedj csak, nem fog - nevetett fel erőltetetten, s gyors léptekkel kikerülte az útjában álló férfit, majd benyitott a mosdóba.
 Mikor a kocsihoz sétált, Lucifert már nem látta sehol – a kisfiúkat megszégyenítően szélesen vigyorgó Deant azonban igen, aki hangosan üvölttetett Led Zeppelint egy kazettáról, amikor az öccse visszaért.
 - Ja, Sammy, megvettem a pitét - közölte jókedvűen, csak a cukkolás kedvéért.

-              -              -

 - Utoljára kérdezem. Hol van Jody?
 Megmenteni az embereket néha nehezebb feladatnak tűnt, mint egyszerűen megölni őket a beléjük költözött démonnal együtt. Nem beszélve arról, hogy Crowley-n kívül az utóbbi időkben nem igazán kerültek összetűzésbe eggyel sem.
 Ez azonban túlságosan nagy falatnak bizonyult azok után, hogy Ruby kése az összes hasonló problémájukra megoldást nyújtott, egészen addig, amíg úgy nem döntöttek, hogy talán az emberek megmentése a fontosabb. Na meg addig, ameddig nem volt szükség tőlük információra.
 A démon egy fiatal lány testét foglalta el, de a látszat ellenére lakozott benne annyi erő, hogy percek alatt akkora pusztítást végezzen a szobában, mintha hurrikán söpört volna végig rajta. Deant rögtön a falhoz vágta, aki vérző fejjel csúszott le a földre, és azóta nem igazán mozdult, mialatt Sam visszafestette a felkarcolt démoncsapdát a padlóra. Ő sem nézett ki teljesen épnek, a jobb karja éppen csak egy kicsit természetellenes szögben állt, ingje pedig több helyen átázott a vértől, de ennek ellenére talpra állt, s első dolgaként nyakon öntötte a csapdába ejtett démont egy fél flaska szentelt vízzel.
 Kínozhatta azonban bármennyit, az csak mosolygott – amikor éppen nem ordított. Sam gyorsan megunta, pár perc múlva két kérdés között már a démonűzés egy-egy sorát mormolta, és már úgy tűnt, kezdi megadni magát; amikor a démon teste váratlanul szétrobbant.
 Sam reflexszerűen kapta oldalra a fejét és takarta el a karjával, majd óvatosan az arcához nyúlt, hogy ellenőrizze, valójában mennyi vér tapadhatott rá. A szeme sarkából szinte rögtön észrevette a sarokban álló szőke férfit, aki erre a pillanatra várva egyből elindult felé, s elé lépve letörölte álláról a ráfröccsent vért, mielőtt Sam megtehette volna.
 Gondolkozás nélkül söpörte le magáról Lucifer kezét, tántorgón téve pár lépést hátrafelé, hogy minél messzebb kerüljön tőle, ő azonban meg sem próbált még egyszer hozzáérni.
 - Miért csináltad? - kérdezte halkan, alig észrevehetően elcsukló hangon.
 - Nem tudott semmit, feleslegesen próbálkoztál - közölte, de nem nézett Samre, helyette a szobában bámészkodott. - Na meg gondolom, szeretnéd minél hamarabb kórházba vinni a bátyádat, agyrázkódása lehet. - Fejével a földön fekvő Dean felé bökött, aztán elhúzva a száját visszafordult Samhez. - Mondjuk, te sem nézel ki jobban.
 A fájdalom úgy tűnt, csak akkor jutott el a tudatáig, akkor viszont hangosan felszisszent, ép kezével a jobb karjához kapva. Lucifer kérdőn oldalra billentette a fejét, de egyelőre nem lépett közelebb.
 - Ha gondolod, rendbe rakhatom - ajánlotta fel. Sam hitetlenül összehúzta a szemöldökét, halványan el is mosolyodott, ahogy a fejét rázta.
 - Megoldom nélküled is - utasította el egyből, s már készült is elfordulni, hogy összeszedje Deant a földről, amikor Lucifer türelmetlenül utána kapott – pont eltalálva a törött csuklóját. Sam ezúttal akaratlanul is felordított, és levegőért kapkodva fordult vissza felé, értetlenül mérve végig az arcát.
 - Csak segíteni akarok - nézett mélyen a szemébe, igyekezve, hogy legalább ezzel csitítsa. Még ha csak azért is, mert félt tőle.
 - Ezzel nem segítesz - bökte ki fájdalmasan, de meg sem próbálta elhúzni a kezét; ő maga sem tudta, azért-e, mert csak magának okozott volna fájdalmat, vagy azért, mert legbelül valahol megnyugtatta az érintés.
 Végül még hosszú másodpercekig álltak mozdulatlanul, egymás arcát fürkészve, amikor Lucifer megunta a játékot, és egy gyors mozdulattal elé lépve a másik kezét is a csuklójára simította. Sam próbált tiltakozni, de amint az angyal elengedte és elhátrált tőle, egyből érezte a zsibbadást, amelyet mindig szokott, mikor Castiel meggyógyította, és pillanatokon belül úgy érezte magát, mintha az egész harc meg sem történt volna.
 Kényelmetlenül dörzsölte a csuklóját, forgatta a kezét és nézte meg minden oldalról, de be kellett vallania, hogy Lucifer valóban nem bántotta, csak helyre tette a törött csontot.
 - Nem kell megköszönni, ez csak természetes - biccentett Lucifer kissé szarkasztikusan, és egy intéssel el is tűnt, mielőtt Sam bármit mondhatott volna.

-              -              -

 Miután a démonból semmit nem sikerült kiszedni, mielőtt Lucifer közbelépett volna, kénytelenek voltak a lassabb módszerhez folyamodni, és pár nap nyomozás után átrágni magukat a papírokon. Rendőrségi adatok, válaszok a helybéliektől, azok vallomása, akik utoljára találkoztak Jodyval, mielőtt eltűnt – ha siettek, egy hajnalba nyúló éjszakán végezhettek volna vele.
 A kutatással azonban teljesen elakadtak hajnali négy magasságában. Minden kupac átböngészve és minden felvétel végigpörgetve, mindez bármi nyom nélkül.
 - Hé, Sammy - emelte fel a fejét Dean, tenyere élével a szemeit dörzsölve. -, találtál már valamit?
 - Nem, eddig semmi - rázta meg a fejét. - Szerintem rossz nyomon járunk.
 Sam belekortyolt a kávéjába, aztán irritáltan vette tudomásul, hogy a bögréje ismét kiürült. Dean csak az álmosságtól homályos szemekkel nézte, mintha már kérlelte volna, hogy figyeljen rá, de az öccse túl elszántnak tűnt ahhoz, hogy itt feladja.
 - Aludj, ha akarsz - pillantott fel rá Sam pár perccel később, miután ismét elkezdte átforgatni a kupacot.
 - Te nem fogsz? - kérdezte álmosan, de már félig felállva az asztaltól. Talán csak költői kérdésnek szánta.
 - Még nem, kell lennie valaminek, ami fölött csak elsiklottunk, vagy összefogtuk valamivel… ennyi infó között lehetetlen, hogy ne legyen semmi - simította hátra a haját fáradtan. Dean futólag végignézett rajta, aztán sok sikert kívánva elindult megtenni azt a pár lépést az ágyáig, majd szinte összeesett rajta, és egyből elaludt.
 Nem telt el sok idő, mielőtt egy sápadt kéz az asztalra tolt egy papírt a korábbi kupac mellé. Sam mozdulatlanná dermedt, lassan abba az irányba fordítva a fejét, bár sejtette, ki lehet az; mégis kellemetlenül nyelt egyet, amikor meglátta maga mellett Lucifert. Ezúttal ő sem szólt semmit, csak a lapról a kezére csúsztatta az övét, majd rajta időzött pár pillanatig, mielőtt Samre kacsintott, fejével az asztal felé bökve, aztán tett egy lépést hátra, és egy szempillantás alatt el is tűnt.
 Sam csak messziről végigfutotta a szöveget, aztán óvatosan elvette onnét a kezét, és a zsebébe hajtogatva a papírt elindult az ágyához. Sietve kibújt ingjéből, és miután is úgy tűnt, ezzel a kis segítséggel könnyen Jody nyomára bukkanhatnak, már csak az érdekelte, hogy minél előbb lefeküdhessen. Az ágy fölötti ablakban ugyan észrevette Lucifer arcát homályosan visszatükröződni, de azon kívül, hogy egy pillanatra visszafojtotta a lélegzetét, inkább figyelmen kívül hagyta.
 Éppen, hogy álomba merült, amikor valaki hangosan dörömbölni kezdett az ajtón, majd hamarosan egy mély, ingerült hang is követte.
- Rendőrség, azonnal hagyják el a szobát! - ordította, Samet egyből kirángatva az álmaiból. Dean kicsit nehezebben tért magához, pislogott párat, mire teljesen észbe kapott, akkor azonban az első dolga volt a kabátja zsebében hagyott igazolványáért nyúlni – kérdés nélkül teljesen egyszerre az öccsével.
 Az ajtóban egy fokkal rendezettebben jelentek meg, bár nem segített sokat, hogy végül két, a harmincas éveik közepét taposó férfi állt a rendőrök orra elé alsónadrágban, akik láthatóan egy szobát vettek ki. A két seriff összenézett, aztán az idősebb megköszörülte a torkát, és újra rájuk nézett, de Dean belé fojtotta a szót.
 - FBI. Megtudhatnánk, mi folyik itt? - mutatta fel a – hamis – igazolványt. A seriff ismét elbizonytalanodott, megvakarva a halántékát.
 - Valaki megölte a recepcióst, kötelességünk kiüríteni a helyszínt, amíg meg nem találjuk a gyilkost - magyarázta a fiatalabb, társa elé lépve az ajtóban. Sam abban a pillanatban tükrözte a mozdulatait, félretolva Deant a helyéről, hogy szemtől szembe állhasson a látszólag kötözködő kedvű rendőrrel.
 - Azt hiszem, innentől kezdve átvehetjük az ügyet. Köszönjük a segítségüket - biccentett, s egy szarkasztikus mosollyal rájuk csukta az ajtót.
 - Te meg mit művelsz? Az sem biztos, hogy a mi ügyünk az! Lehet, hogy csak valami idióta bosszút akart állni a hiányzó vécépapírért, vagy valami - értetlenkedett Dean; de azért ennek ellenére már félig öltönyben volt.
 - Megérzés, Dean, de hidd el, hogy most nekem van igazam - mentegetőzött egyből, sietősen begombolva az ingjét, majd belelépve a cipőjébe.
 - Isteni sugallat? - húzta fel a szemöldökét hitetlenül.
 - Nagyon vicces - sóhajtott, és utolsó simításként magára kapta a zakóját, majd zsebre dugva az igazolványt az ajtóhoz lépett. - Nyugtasd meg az embereket, majd én elintézem.
 - És azt mégis hogyan? - kiabált utána, de választ már nem kapott rá.
 Sam gyors léptekkel a hátsó kijárathoz sietett, figyelmen kívül hagyva az emberek felháborodott kérdéseit egy öltönyös láttán, hiába szúrta ki a két seriffet közöttük a szeme sarkából. Ahogy kiért az utcára, szinte egyből észrevette Lucifert, s óvatosan becsukva maga mögött az ajtót megállt ott, ahol volt.
 Az eső kopogott a betonon, a parkolóból odaszűrődő rendőrlámpa fényei szokatlanul, kissé nyomasztóan világították meg a helyszínt, és a tűzlépcsőn üldögélő Lucifer alakját. Megveregette maga mellett a helyet a lépcsőn, de Sam nem ült le, csak gyanakvóan közelebb lépett.
 - Te voltál, ugye? - kérdezte rögtön, már inkább kijelentésként. Lucifer feltartotta a mutatóujját, megrázva a fejét.
 - Ti elsiklottatok fölötte, de alakváltó volt - közölte egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Gondoltam, nem akartok még egy balhét a nyakatokba.
 Sam hitetlenkedve nézett rá, hirtelen kifogyva a szavakból.
 - Miért segítesz? - nevetett fel halkan, erőltetetten. Lucifer elmosolyodott, mintha csak erre várt volna, és felállt a lépcsőről, egyből szemmagasságba kerülve vele.
 - Próbállak meggyőzni, Sam, hogy nem vagyok olyan gonosz, mint hiszed.
 - Most öltél meg egy embert! - fakadt ki, de Lucifer csak irritáltan legyintett egyet.
 - Az nem ember volt - forgatta a szemét. - Ha én nem teszem meg, te tetted volna - figyelmeztette, s úgy tűnt, ezzel belé is fojtotta a szót.
 A következő pillanatban kivágódott az épület ajtaja, és Dean majdhogynem kiesett rajta, mielőtt megnyugodott annyira, hogy vegyen egy nagy levegőt, és elengedje a kilincset.
 - Sam! Mi a francot művelsz?! Azt mondtad, megoldod, erre még mindig-
 - Oh, hello, Dean - hajolt ki Lucifer Sam válla mögül, derűsen intve egyet. Dean arcán átfutott a pánik, és gondolkodás nélkül fogott rá pisztolyt, csalódottan pillantva az öccsére.
 - Komolyan azt hiszed, azzal árthatsz nekem? - nézett végig rajta lesajnálóan. Miután azonban ő nem válaszolt, Lucifer csak sóhajtott, és feltartott kezekkel elhátrált. - Látom, megy a családi dráma, nem akarok beleszólni, tudom ez milyen… majd máskor beszélünk.
 Még utoljára Samre kacsintott, aztán sarkon fordult, és eltűnt az épület falai mögött. Dean csak ekkor engedte le a pisztolyt, dühösen Sam felé fordulva.

-              -              -

 Azután, hogy azon az éjszakán Dean minden egyes apró részletet kirángatott Samből, sok értelme már nem volt titkolózni előtte – így Lucifer időnként teljesen nyíltan sétált oda hozzájuk, csak hogy tovább győzködje Samet. Néha csak pár szó erejéig tartotta fel, máskor egész órákig járkált utána; volt, hogy a motelben jelent meg, vagy a kocsiban, esetleg egy vadászaton… a legutóbbi esetben még a mosdóba is követte.
 - Befejeznéd ezt végre? Nem! Ezerszer elmondtam már, és el is fogom, ha ez kell: nem! - vágta rá egyszer, körülbelül egy hónap után.
 Dean nem volt még otthon: kétfelé indultak egy nyomozáson, és meglepő módon, mivel ő kapta a csinosabb ügyfelet, valamiért még nem végzett a munkával. Sam néha hiányolta az egyedüllétet, azzal azonban nem számolt, hogy Lucifer biztosan meg fogja látogatni, ha egyedül marad, így elég váratlanul érte, amikor belépve az ajtón őt találta az ágyán ülve.
 - Akkor még ezerszer el is fogod, mert nem fogom ennyiben hagyni - bólintott teljes nyugalommal. Látszólag nem zavarta, hogy az orra előtt Sam az őrület határán táncolt.
 - Áruld már el, miért ilyen fontos ez neked, ha egyszer te magad mondtad, hogy nem vagy olyan gonosz, mint hiszem - állt meg végre egy helyben, abbahagyva a mániákus fel-alá járkálást a szobában.
 - Te vagy nekem fontos, Sam, nem ez - javította ki – végképp összezavarva vele.
 - Ha olyan fontos lennék, nem próbálnál az őrületbe kergetni. Megint.
 - Sam… - húzta el a száját, aztán meglepetten pillantott rá, amikor Sam leült mellé az ágyra.
 - Igen - sóhajtott fáradtan, lehajtva a fejét. Dean nem lesz boldog. Nagyon nem. - Igen, igent mondok, oké? Csak fejezzük ezt be végre.
 - Hogy mi? - Lucifer szemöldöke összefutott a homlokán, felhúzva az egyik lábát fordult teljes testtel Sam felé.
 - Hallottad, igen - erősítette meg, oldalról felpillantva rá. Lucifer csak pislogott egy ideig, hitetlenkedve méregette Samet, aztán egy széles mosollyal közelebb csúszott hozzá, és karjait a nyaka köré fonva magával rántotta az ágyra.
 Más esetben talán egy igazságos birkózás lett volna, így azonban a sokktól mozdulatlanná dermedt Samet könnyen maga alá gyűrte. Hamar elengedte az ölelésből, s a combjain ülő helyzetbe küzdve magát pillantott le rá, majd a zsebébe nyúlt valamiért – és a vadász legnagyobb meglepetésére egy széles vigyor kíséretében előhúzott belőle egy gyűrűt.