A világot égni látni

Fandom: Supernatural //szerintem ezzel a ficcel írtam többet ebben a fandomban mint a Hetásban höh//

Páros: Samifer, de ez megint nem olyan :( mondjuk Lucifernek van egy megjegyzése, de az mi.

Műfaj: angst, meg egy kicsit dráma, de inkább belső dráma, olyan egyéni szocprobléma-dráma

 A kép a fichez illik - a valósághoz meg nem. Látszik, hogy egy télen írt vázlatomat fejeztem be, lol. Szóval ha kisebb-nagyobb stílusbeli eltérések vannak, azért előre is bocsánat, ez az oka. Szerencsétlen ficet szerintem nagyjából három hónapra totál elfelejtettem, ha jól emlékszem azért, mert akkor nem tetszett, de így utólag visszaolvasva annyira sok költői-művészi monológ van benne, hogy ezt kár lenne kidobni (!mondjuk ez nem feltétlen jelenti azt is, hogy élvezhető velük!). Egyébként kicsit AU, és spoiler-veszély megint érvényes 11x10-hez, de a változás igazából csak annyi, hogy Sam mondott igent, meg hogy Lucifer még kicsit gyenge, miután kiszabadul, mert idő kell összeszedni magadat a pokol után, szerintem még neki is ???, mert azért őt sem bulizni rakták oda, na.
 Erősen 11. évados Lucifer, egyébként. Mert szerintem akkor is eszméletlen különbség van az 5. évados és a mostani között, és a mostani egy logikátlan seggfej, a régi meg egy baromi érdekes karakter, aki nem hiába lett az egyik kedvencem :c Mondjuk még mindig reménykedek, hogy a következő pár részben legalább egy kicsit javítanak rajta, aztán valószínűleg úgyis meghal.
 Meg ennek a végén is valaki, csak úgy szólok.
 Nem, fogalmam sincs, Castiellel mi történt utána. Azt ott egyszerűen. Nem fejeztem be télen, és már én sem tudom, mit akartam vele. Bocsi. Képzeljetek oda valamit.
 Bocs, ez hosszúra sikerült. xd De nem beszélek többet, na, tessék, fic.

 Még egy órával később is érezte a tüzet, ami a testében lángolt, belül égett és mardosott, s ezzel egyszerre fázott is, mintha a vér az ereiben jégkristályokká vált volna, centiméterről centiméterre fagyasztva jeges mozdulatlanságba; mintha ezer és ezer apró tűt szúrtak volna a testébe, ahol csak érték. Mégis, egyszerre érezte hevesen verdeső szívét a torkában és a gyomrában is, miközben a fülében dobogott a vér és lüktetett a feje, mintha szét akart volna robbanni, feszítette a koponyáját, és azt hitte, egyből megőrül a hangoktól, a halálsikolyoktól, Lucifer emlékképeitől és a sajátjaitól, melyek jeges rémülettel árasztották el, eszébe jutott a ketrec, maga a pokol, eszébe jutott, mikor elvesztette az uralmat saját maga fölött, és hirtelen nem kapott levegőt, a falnak támaszkodott, homlokát az alkarjának döntve, és pánikszerűen kapkodott levegő után. Dean keze egyből a hátán pihent, próbálta megnyugtatni, és egészen biztos volt benne, hogy valamit mondott is, vagy talán kérdezett, de a fülében zúgó vér tompa zakatolása mellett csak elmosódott hangfoszlányokat hallott, mintha víz alatt lett volna, mint amikor fuldokol, és egyszerre megváltásnak érezte a fuldoklást, s azt kívánta, bárcsak, bárcsak fuldokolna-
 - Sam!
 Dean hangja rántotta ki a sokkból, ami lassan úrrá lett rajta, s ahogy a bátyja szemeibe nézett, érezte, hogy a látását homályba borító pánik lassan szertefoszlik, hallotta, ahogy lassul a szíve zakatolása és halkul a zúgás a fülében, és hirtelen annyi levegő áramlik a tüdejébe, hogy megszédül tőle, és a következő pillanatban már Dean tartotta a vállainál fogva, és egyre csak a nevét ismételte – vicces, mintha hallotta volna.

Mi a baj, Sam? Már nem is emlékszel, milyen érzés, mikor benned vagyok?

 Sam megrázta a fejét, rekedten nyögött egyet, ahogy a halántékára szorította az ujjait. Lucifer szavaitól kirázta a hideg – gyűlölte, mikor így fogalmazott –, ahogyan attól is, ahogy a hangja visszhangzott a fejében. Emlékezett rá, nagyon régről, hiába próbálta elfelejteni, az emlékek sosem tűntek el teljesen. Mégis eltompultak, a háttérbe szorultak, s még a legvadabb rémálmaiban – amikor hideg verejtékben fürdött és levegőért kapkodva ébredt, amelyek után napokig nem mert aludni, amelyek közben véresre karmolta a saját karját – sem éltek olyan élénken, mint most, amikor újra érezte őket.
 Szinte rögtön megbánta, hogy igent mondott, amint kicsúszott a száján, de már nem volt visszaút, akármilyen vérfagyasztó rettegés is öntötte el tőle. Tudta, hogy egyenlő volt az öngyilkossággal, és azt is tudta, hogy ezzel talán Deant bántja meg a legjobban, de akkor és ott helyesnek érezte, akkor és ott nem gondolt a következményekre.

Csodálom az akaraterődet, Sam. Így elnyomni a Sátánt, nem semmi.

 Lucifer hangja elismerően visszhangzott a fejében, mégis tudta, hogy üres hazugság az egész. Az angyal aztán nem csodálta őt, még csak emberszámba sem vette – bár talán így járt jobban. Egyszerűen csak kihasználta a saját terveihez, hogy aztán megszabadulhasson tőle; de ha ezek között ott szerepelt Amara legyőzése is, amely emberek millióit menthette meg, többek között a bátyját is, ám legyen. Nem elég bátor feláldozni önmagát? Oh, dehogynem.
 Azt is tudta, hogy Lucifer terve mindvégig ez volt, s hogy tudta, hogy előbb-utóbb rájön, ezzel talán feleslegesen áldozta fel önmagát, de abban a pillanatban már nem volt értelme ezen rágódni. Többször nem lesz akkora szerencséje, mint amikor visszahozták a pokolból – ha most meghal, hát lent is marad.

Álmodban nem leszel ilyen erős, ugye tudod? Aludj csak el, Sammy fiú…

 Végigfutott a hátán a hideg, ahogy reszkető végtagokkal beült az anyósülésre, s homlokát egyből a hideg ablaküvegnek nyomta. Belül is égtek a jeges lángok, mégis úgy érezte, mintha láza volna, és amint Dean elindította a motort, a halk zúgás is visszatért a fülébe. Tompa zörejként hallotta csupán a szíve gyors dobogását, amely mint kalitkába zárt madár verdesett azért, hogy életben tartsa a testet, mely szétfeszülni készült a benne lakozó két hatalmas energiától.

- - -

 Az út nagy részét csendben töltötték, miután Sam halkan kijelentette, hogy fáradt, és inkább nem beszélne a lent történtekről. Dean méltatlankodott ugyan, de mindketten tudták, hogy megérti.
 Visszatérve a bunkerbe egyikük sem szólt semmit, Sam pedig egyből a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy vegyen egy forró zuhanyt, reménykedve, hogy a meleg víz majd ellensúlyozza Lucifer fagyos jelenlétét.
 Gyorsan bújt ki a ruháiból, s csak ledobta őket a padlóra, mielőtt a kabinba lépett, és gondolkodás nélkül megnyitotta a csapot. Először hideg volt, mégsem az a fajta, amely belülről marcangolta, annál kellemesebb, annál emberibb. Lassan melegedett csak, mindaddig, míg szinte égette a bőrét, sűrű gőzfelhőket teremtve a szobában.

Meg kell hagyni, szép testet találtam… mennyit dolgoztál ezen? Teljesen ép, egészséges… egyetlen egy karcolás van rajta csupán.

 Gondolkoznia sem kellett, hogy rájöjjön, melyik karcolásra gondol – a tetoválásra a mellkasán. Mégis, az évek során egyetlen egyszer sem bánta meg, hogy magára varratta; rengeteg helyzetben az volt az egyetlen, ami megmentette őket. Őt is, és Deant is.
 Sokáig folyatta magára a forró vizet, kizárva a fejéből mindent, amit csak tudott, egy-két foszlány maradt csupán halk visszhangokként. Néha hallotta ugyan Lucifer fütyülését, de ahogyan felerősödött, úgy is halkult el, s egyedül a környezete zajai maradtak a fülében – a zuhanyajtó nyikorgása, Dean kávéfőzője, a lépteinek hangja; az üzenetek, melyeket Castiel telefonján hagyott.
 Miután a fürdőben végzett, rögtön a szobájába sietett. Fáradt volt és félt a kérdésektől, melyekről jól tudta, hogy nem tudná őket megválaszolni; nem anélkül, hogy lebukna, hogy talán egy életre magára haragítaná a bátyját.
 Habár, ennek az életnek már úgyis mindegy volt.

- - -

 Reggel fáradtan ébredt, a szokásosnál is fáradtabban, annak ellenére, hogy úgy emlékezett, az angyalok energiája inkább volt gyógyító hatással a szeretteikre, mint pusztítóval. Már ha egyáltalán Lucifer szerettének nevezhette magát.
 Az első gondolata a kávé volt, s már nyúlt volna a takaróért, hogy kibújjon alóla, azonban a kezét hirtelen túl nehéznek érezte ahhoz, hogy megmozdíthassa. Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, szinte biztos volt benne, hogy csupán azért történik, mert még félálomban ringatózik, így inkább engedte magának, hogy pislogjon még pár laposat, lustán, ráérősen, mielőtt újra megpróbálkozott volna.
 A keze azonban most sem mozdult, ami kezdte kisebb fajta pánikkal eltölteni, s rémülten kapta fel a fejét a párnáról – csak hogy azt tapasztalja, alig tudja bármijét is mozdítani.

Tudod, Sam, álmában még a legerősebb harcost is utol lehet érni…

 Lucifer kárörvendő hangja kínként visszhangzott a fejében, s árvízként öntötte el a düh és kétségbeesés szédítő hulláma, melynek hatására végre mozgásra tudta bírni az eddig mozdulatlanul heverő karját, olyan hévvel, hogy csaknem saját magát könyökölte oldalba. Felszisszent a váratlan ütközéstől, de nem várt tovább, kihasználva, hogy visszanyerte az uralmat a teste fölött, egyből ki is ugrott az ágyból.
 Különösebb dolga nem akadt aznapra, viszont már a reggel első öt percében eldöntötte, hogy nem fogja semmittevéssel tölteni – ha egyszer elhagyja magát, ki tudja, mikor szerzi vissza az irányítást.

Sam, Sam… tudod, hogy ez nem így működik. Ha azt akarnám, most rögtön elvehetném. De szórakoztatóbb nézni, ahogy olyan keményen próbálkozol.

 Hazugság. Hazugság az egész, ugyan miért ne tenné, ha tehetné. De nem tudja. Sam erősebb nála, most még erősebb, és hiába fáj beismernie, ez az igazság, és ez is lesz, ameddig küzdeni tud.

- - -

 Dean a nap első felében még szó nélkül tűrte, hogy az öccse egy pillanatra sem képes megállni – összességében talán még normálisnak is tűnt. A reggeli futás az élete része volt, ez meg sem lepte, sem az, hogy Sam nekiállt takarítani a házban; amúgy is ráfért már. Viszont amikor a késő délutáni órákban elkezdett fel-alá járkálva olvasni, kezdett az egész furcsává válni.
 - Mit művelsz, öcskös? - pillantott fel rá a kanapéról, ahol egészen addig békében sörözött és lapozgatott egy autós újságot. Felnőttek.
 - Csak keresgélek, hátha van valami új ügy - vont vállat, tovább bújva a napilapot.
 - Tegnap még teljesen ki voltál készülve a ketrec miatt, ne mondd nekem, hogy mostanra tök jól vagy - rázta meg a fejét hitetlenül, feldobva az egyik lábát a kanapéra, hogy felé fordulhasson. Sam azonban ismét csak vállat vont.
 - Próbálom elterelni róla a figyelmem, jó? - sóhajtott végül, letéve az újságot az asztalra, hogy kinyújtóztassa a hátát. A gerince jegesen ropogott.
 - Akkor legalább ülj már le, kezd az idegeimre menni, hogy folyton fel-alá járkálsz.
 - Inkább kimegyek sétálni - ellenkezett. - Kell valami a boltból?
 - Ja, vegyél magadnak nyugtatót - bólintott, ingerülten intve a fejével az ajtó felé. Sam sóhajtott, egy pillanatra lesütötte a szemét, de aztán szó nélkül felvette a kabátját és kisétált a házból.

- - -

 Késő este volt már, mire hazaért – elment ugyan a boltba, de egy sörön kívül semmit nem vett, amit még az úton megivott. Aztán elindult sétálni a környéken, hogy addig is szellőztesse a fejét és elterelje a figyelmét, amennyire lehetséges.
 Mikor beesett az ajtón úgy érezte, akár állva is el tudna aludni, még Dean sem volt ébren: a karját használva párnának, egy megviselt pokróccal betakarózva feküdt a kanapén, a koszos tányérja még mindig a kávézóasztalon hevert. Halkan sóhajtott, s megpróbált a lehető legkisebb zajjal kávét főzni, hogy éber maradjon és ne is figyeljen Luciferre, de a lakás csendjében és a környezete mozdulatlanságában a hangok kezdtek szép lassan visszatérni a fejébe.

Szép próbálkozás, Winchester. Tudod, hogy nem fog sokáig működni.

 A keze egy pillanatra megállt a levegőben; be kellett csuknia a szemét és egy nagy levegőt vennie, mielőtt újra mozdulni tudott. Tudta, hogy nem fog sokáig működni, erre nem kellett emlékeztetnie senkinek – de amennyi ideje még volt, ki akarta használni. Nem pont mosogatással, ugyan, de abban a pillanatban másra nem volt sok lehetőség.
 Az ebédlőasztalhoz ülve a kezébe vette a reggeli újságot, s miközben a kávéját szürcsölte, a szabad kezével elkezdett rejtvényt fejteni. Nem tartott sokáig, éppen, hogy kiürült a bögréje, így visszatért a hírek böngészéséhez. Csak hasson a koffein, onnantól könnyű dolga lesz. Pár óráig, legalábbis.

Valld be, hogy gyengülsz, Sam. Így is tiszteletre méltó, hogy ennyi ideig bírtad. Habár egy legyengült angyalról beszélünk, aki most szabadult ki évszázadok kínzásából… még csak most gyűjtöm az erőmet. Élvezd ki, ameddig lehet.

 Szavait a jól ismert nevetése követte, ezúttal ezerszer idegtépőbben, mint bármikor máskor, mely még percekig visszhangzott a fejében.
 Ujjait a halántékra szorította, körkörösen dörzsölni kezdte, ahogy összeszorítva szemeit megpróbálta elhessegetni a hangokat. Sokáig ült így az asztalnál, talán fél óráig is, mire valamivel alábbhagyott – úgy gondolta, talán akkor kezdett el igazán hatni a kávé. Mikor úgy érezte, van már benne annyi erő, hogy csak a könyvtárig elsétáljon, csendesen felkelt, s vetett még egy pillantást Deanre, mielőtt elindult volna.

- - -

 Reggelre visszament a konyhába, hogy ne keltsen feltűnést, s éppen a reggelin ügyködött, mikor Dean felébredt. Szemei ugyan alig észrevehetően vörösek voltak az éjszakai alvás hiányától, de olyan rövid időre fordult csupán felé, hogy remélte, nem vette észre.
 - 'Reggelt, öcskös - fojtott el egy ásítást az idősebb, s álmosan odacsoszogott Sam mellé, hogy a válla fölött áthajolva a serpenyőbe pillantson. - Fázol, vagy mi?
 Sam összehúzta a szemöldökét, de nem nézett rá. - Miért fáznék?
 - Nem tudom, de a karod hideg, mint a jég - veregette vállon, mielőtt hátrébb lépett. - Elmentem zuhanyozni, a kaját nyugodtan hagyhatod az asztalon.
 Normális esetben csak a szemét forgatta volna az utolsó megjegyzésen, most azonban valahogy jobban lekötötte, hogy a meleg szoba ellenére a bőre hidegebb volt a kelleténél. Jól emlékezett, Lucifer milyen volt – úgy nézett ki, mint bármelyik másik ember, testéből azonban olyan fagyosság áradt, hogy a környezetében tartózkodók könnyen libabőrösek lettek tőle.
 Habár nem fázott, amint elkészült a reggelivel, inkább felvett egy inget csak a biztonság kedvéért, mielőtt Dean ismét megjegyzést tett volna. Elidőzött kicsit a szobában, végigfuttatta a tekintetét az ágyon, majd a tévén is, elgondolkozva, Castiel vajon merre lehet – azt ígérte, hamarosan utánuk megy, nem igaz? Mégis eltelt azóta két nap…

- - -

 S lassan azóta is eltelt két, majd három nap, hogy Sam legutóbb pihent volna, aminek hála egyre sötétebb karikák jelentek meg fáradt szemei alatt. A negyedik nap reggelén üveges tekintettel ült az ebédlőasztalnál, az egyik kezében egy bögre kávét szorongatva, a másikkal pedig ritmus nélkül dobolva egy könyv borítóján, mikor a bátyja kisétált a szobájából.
 - Szent szar, Sammy, mi van veled? Mint aki egy hete nem aludt - lépett mellé, vállára téve a kezét és közelebb hajolva a testvéréhez, mikor az nem válaszolt a kérdésre. - Hé, öcsi, jól vagy?
 Az egyetlen válasz egy halk torokköszörülés volt, de miután úgy tűnt, Sam így sem fog válaszolni, Dean valamivel erőteljesebbet rántva a vállán maga felé fordította. Beletelt pár másodpercbe, mire a fiatalabb szólásra bírta magát, de akkor is alig hangosabban a suttogásnál.
 - Nagyjából az is történt - mosolyodott el erőltetetten, reszelős hangon bökve ki azt a pár szót. Dean arcán egy pillanatra átfutott az idegesség, inkább csak féltésből, mint haragból, mielőtt a másik kezével is megfogta volna a vállát; ha másért nem is, hát azért, hogy ülve tartsa.
 - Még mindig a pokol miatt vagy így kiakadva?
 Sam hosszú ideig nem válaszolt, csak fáradtan – talán megbánóan..? – nézett a bátyja szemeibe, mielőtt bólintott volna.
 - Igen, azt hiszem.

Ejnye, Sam, így hazudni a bátyádnak… bár részben igazat is mondtál, de talán helyesebb lenne figyelmeztetni, mi jön még… nem gondolod?

 Sam arca fájdalmasan megrándult, s újra a halántékához nyúlt, rövid időre teljesen figyelmen kívül hagyva Deant.
 - Jó, elég lesz ebből, öcskös, mész szépen aludni - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, s a karjai alá nyúlva határozottan felrántotta a székről, majd tett pár ingatag lépést hátra, mikor Sam erőtlenül ránehezedett.
 A szobába érve hagyta, hogy az ágyra dőljön, majd megpróbálta betakarni, amennyire tudta. Megkérdezte volna, megmarad-e, de mire újra lepillantott rá, Sam már úgy aludt, mint a bunda. Halkan sóhajtott, majd kilépve a szobából becsukta maga mögött az ajtót, és elindult, hogy feltörölje a kiborult kávét.

- - -

- 'Reggelt, Sammy.
 Sam egy pillanatra úgy érezte, mintha egyszerre két hangtól hallaná ugyanazt, s meglepetten megállt az ajtófélfa alatt, elpislogva a szédülést.
 - Neked is - válaszolt kicsit gyanakodva, bár remélte, ez nem igazán hallatszik.

Na, végre figyelsz rám! Ideje volt már. Tudod, milyen unalmas majdnem egy hete úgy, hogy még csak nem is válaszolsz?

 Ezúttal ezt figyelmen kívül hagyva indult el a nappali felé, hogy megnézze, Dean min ügyködik.
 - Cas hívott reggel, állítólag valahol összefutottak Amarával - vetette oda a válla fölött, tovább böngészve az asztalra kiterített térképet. - Ja, téged is keresett, de nem mondta, miért.
 Sam meglepetten felvonta a szemöldökét, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. Leült egy székre, s ő is a térkép fölé hajolt.

Tudod, hogy nem téged keresett, igaz? Az angyalok megérzik az ilyesmit. Castiel tudja, hogy valami nem oké velünk.

Nincs olyan, hogy 'velünk'. Vagy te, és vagyok én, talán egy testben, de semmiképpen egy egészként. És amíg meg nem találjuk Amarát, nem is lesz így.

 Sam mozdulatlanná vált, aztán lassan hátradőlt a széken – Lucifer kárörvendő nevetése volt a bizonyíték fel nem tett kérdésére, miszerint most valóban csak egyszerűen válaszolt-e neki. Mert ezek szerint megtette.

Oh, Sam, annyira vicces vagy. Ez az egész gondolat, hogy azt hiszed, kezdesz megőrülni… ennek semmi köze ahhoz. Egyszerűen csak megtapasztalod a tetted súlyát. És egyre közelebb kerülsz a sorsod beteljesüléséhez…

 Szinte hallotta a hangján, hogy mosolyog. Mosolyog, mert tudja, hogy hamarosan az ő ideje következik, és mosolyog, mert az hozzátartozik a mézes-mázas álcához, amellyel mindig hozzá szól.
 - Jól vagy?
 Dean hangja rántotta vissza a valóságba. Pislogott párat, aztán lassan megrázta a fejét, az ölébe ejtett kezeit tanulmányozva.
 - Nem, nem vagyok jól… nem igazán.
 Csak hallotta, ahogy Dean feláll a székről, és a szekrényen hagyott telefonjáért siet. Nem volt benne biztos, hogy Castielt fogja-e hívni, vagy fél órát fog ordítani Crowley-val a vonalban, de nem is tudta meg, mert amint felkapta a készüléket, rögtön el is tűnt a szobája ajtaja mögött.

- - -

 Miután az éjszakai, mondhatni zavartalan alvás után Sam megnyugodott kicsit, hogy bármi is történjen, nem álmában fogja utolérni, délután úgy döntött, inkább ledől, mielőtt Dean gyanút fog. Mármint, még az eddiginél is jobban.
 Egész békésen aludt, de nem élvezhette sokáig, ugyanis alig fél órával később arra ébredt, hogy valaki az inge nyakánál fogva rántja fel az ágyról, és egy tőrt szegez a mellkasának. Rémülten nyitotta ki a szemeit, de a mély álomból kirángatva még nem tért magához annyira, hogy bármiféle védekező mozdulatot is tegyen – bár némileg megkönnyebbülésként szolgált, hogy Castielt látja maga előtt. Még ha éppen szíven szúrni készült is.
 - Mit műveltél Sammel? - tette fel a kérdést habozás nélkül.
 - Én vagyok az, Cas - suttogta, kicsit talán rémülten, kicsit reménnyel telve, hogy az angyal hinni fog neki. Pedig ugyan, miért tenné.
 - Te is, igen - bólintott határozottan, közelebb nyomva a pengét a mellkasához. - De nem csak te.
 - Nézd, nem… beszélhetnénk meg? Nem az, aminek hiszed.
 - Itt nincs helye beszélgetésnek. Ha nem Sam Winchester testében lennél, már rég megöltelek volna.
 - És gondolod, hogy ha nem ő irányítana, én nem öltelek volna meg téged?
 A hangsúly és az arckifejezés változása olyan éles és olyan váratlan volt, hogy egy pillanatra még Castiel is megtántorodott, de nem engedte el a férfit.
 - Sam már majdnem egy hete küzd ellenem. Lenyűgöző a srác, nem gondolod? Még csak most kezdtem el annyi erőt gyűjteni, hogy átvegyem az irányítást… - Lucifer mondhatni hangosan gondolkodott; még csak a szeme sem rebbent a ténytől, hogy az egyetlen dolog, amivel meg lehet ölni, épp a szíve fölé van szegezve. Hiszen ha őt megöli, Samet is meg fogja vele együtt – azt pedig jól tudta, hogy nem tenné meg.
 Sőt, az angyal olyannyira zavarban volt, hogy egy hirtelen mozdulattal minden gond nélkül kiütötte a kezéből a tőrt, a torkánál fogva a falhoz nyomva Castielt. Egyből a csuklójához kapott, próbált szabadulni, de még úgy sem igazán tudott, hogy Lucifer valószínűleg évszázadok óta most mozog először szabadon, ráadásul egy olyan testben, melynek a tulajdonosa minden megmaradt erejével ellene küzd.
 - Szétszórhatnálak az univerzumban, apró darabokra szaggatva, de nem teszem. Nagyobb tervem van ennél. Ha pedig téged megöllek, Dean perceken belül megtudná… ezt a kockázatot nem vállalhatom.
 Lucifer színpadiasan sóhajtott, keresztbe téve a lábait, s szabad kezén a körmeit kezdte vizsgálni.
 - Nem is tudom, mit csináljak veled…

- - -

 December elején jártak, karácsony még sehol, a hó azonban hatalmas pelyhekben hullt alá egy jeges, mozdulatlan reggelen. Mintha a világ is megfagyott volna.
 Sam kővé dermedten feküdt az ágyán, háton, takaró nélkül. Libabőrös volt, ajkai remegtek a hidegtől, halántékán, a haja tövében apró jégkristályok csillogtak. Rég elvesztette már az uralmat, csak arra várt, hogy Lucifer az elméje fölött is átvegye, és elmúljon, vége legyen, szűnjön meg végre a szenvedés, de ahogy telt az idő, egyre csak elviselhetetlenebb lett. Lassan kezdte felemészteni a bűntudat.
 Az egyetlen fizikai reakció, amely még az övé maradt, talán az volt, hogy a kora hajnali órákban egy könnycsepp gördült le az arcán; de egyből jéggé is fagyott. Pislogott párat, mély levegőt véve – mintha tűket szurkáltak volna a torkába.
 Nem vette észre egyből, Lucifer mikor döntött úgy, hogy sétálni megy az utcára. A feje zúgott, látása elhomályosult, olyan érzés volt, mintha zsinóron rángatnák csupán, de ő maga egy élettelen bábu volna. Idegennek érezte magát a saját testében, talán a fogalmát is elveszítette már annak, milyen érzés önálló akaratból tenni valamit.
 A hó vakítóan csillogott körülötte, Lucifernek azonban esze ágában sem volt hunyorogni. Csodálni akarta, látni teljes valójában azt a gyönyörű tájat, melyet évmilliárdokra megvontak tőle, amely olyan tiszta és fehér volt, úgy ragyogott, mint az ő szárnyai a bukása előtt; és meg akarta óvni attól, hogy olyan sáros, olyan törött, olyan tisztátalan legyen, mint azok lettek a büntetése során.
 Először csak lehajolt, majd le is térdelt a frissen esett hóba, kezét a mélyére süllyesztve. Otthon érezte magát, a hideget figyelmen kívül hagyva, azt a hideget, ami talán már a részévé vált. Felegyenesedett, s csak elvarázsolva figyelte, ahogy a hó kristályokban hullik ki ujjai közül, ismét egybeolvadva a lábai alatt lévőkkel.
 - Sam? Hogy vagy? - Dean hangja távolinak tűnt, mintha csupán félálomból hallaná a valóságot, de ezzel egyszerre akkora megváltásnak is érezte, mint még soha. Sam azonban még fel sem fogta a kérdést, mikor Lucifer már válaszolt is rá.
 - Jól… jobban, azt hiszem.
 Dean bólintott, majd figyelte még pár másodpercig az ajtóból, mielőtt visszafordult a házba.
 Sam hirtelen ordítani akart, üvölteni, azt akarta, hogy Dean észrevegye, hogy figyeljen rá, hogy feltűnjön neki, hogy nem, nincsen jobban, semmi nincs jól, és olyat tett, amit nem kellett volna, de már megbánta, és csak a segítségét kéri; de Dean a belső önmarcangolásából semmit nem hallott.

Látod? Rögtön elhiszi. Fel sem merül benne, hogy ez nem te vagy. Jól fogunk együttműködni, Sammy.

- - -

 Dean szobája sötét volt és csendes, csak halk szuszogás hallatszott, s csupán annyi fény szűrődött be, amennyi a sötétítők alatt átfért. Az ágya melletti óra alig mutatott éjjeli kettőt, amikor Lucifer hangtalanul benyitott, észrevétlenül mellé sétálva.
 Mikor a férfi felébredt, nyakát már a matrachoz szorították, s minden, amit látott, az az öccse volt a csípőjén ülve, az arcába lógó hajjal, ujjaival a torka körül. Erőtlenül elkapta a karját, próbálva ellökni magától, de még neki is esélytelennek tűnt a harc, és csak szélesre tágult szemekkel, tűhegynyire szűkült pupillákkal meredt a testvére arcába, kétségbeesetten hánykolódva alatta a takarók között.
 Sam egyből tiltakozni kezdett, fejben ordítozva Luciferrel, hogy engedje el, könyörögve, kérlelve, lélekben szinte sírt, és minden megmaradt erejével küzdött ellene, de túl gyenge volt és túl tehetetlen.

Felesleges próbálkoznod, Sam, túl sokáig húztad az időt. Dean csak az utunkba állna, semmi hasznunk nincs abból, ha életben hagyjuk.

Neked talán nincs, de nekem van, engedd el! Hallod?!

Ugyan már! Hát nem érted? Ez a hely, a Föld… az életetek. Pusztulásra van ítélve, minden, ami itt van, de Sam, mi lehetünk az utolsók, akik ezt a világot égni látják… csak te és én. És talán látjuk majd egy új kezdetét is…

 Lucifer nagy levegőt vett, s egy kegyetlen, gyors mozdulattal törte el Dean nyakát.