A pokol konyhája

Fandom: Supernatural
Páros: úgy kifejezetten nincs semmi
Műfaj: crack. színtiszta, tömény crack.

 Háromszavas kihívásra íródott, bár az is csak egy oldalról, mert csak én írtam - de a drága bátyámtól azért megkaptam a leglehetetlenebb szavakat. Amikkel aztán meglepően gyorsan boldogultam. Valószínűleg abban, hogy ennyire crack lett, közrejátszott az is, hogy amikor írtam feltehetően lázas voltam, de beteg legalábbis mindenképpen (azért rohadok itthon és azért értem rá tegnap egész nap a kinézettel szenvedni, igen), úgyhogy... tessék, beteg bébi, Gordon Ramsay-től lopott cím és részeg Lucifer. Felelősséget nem vállalok. //Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy nem is mostanában játszódik, bár amilyen szinten logikátlan az egész, szerintem ez a legkisebb gond.//

[szántás, tiara, káposztafőzelék]

 Dean gyakran káromkodott, ez nem volt titok – a vigye el az ördög kifejezést azonban valamiért szinte soha nem használta. Nem igazán tudta, miért, talán csak soha nem állt rá igazán a nyelve, vagy egyszerűen csak csúnyábbat mondott, ezúttal viszont végre okot is talált neki, miért nem ejti ki a száján soha többet.

November vége volt, az ég szürke, az idő hideg; a kocsijuknak pedig pont akkor kellett lerobbannia valahol az Isten háta mögött, tengernyi szántás közepén. Síkság és fa, ameddig csak az ember ellát. És még csak nem is egy déli állam, hogy a nyílt ég alatt éjszakázzanak.

- Remek - bólintott dühösen, hátralökve magát a kormánytól.

- Mi történt? - fordult felé Sam, aztán egyből ki is szállt a kocsiból, ahogy látta, hogy a bátyja is ezt teszi.

- Lerobbant a kocsi - rázta meg a fejét. Felpöccintette a motorháztetőt, körülnézett az alkatrészek között, de hosszú percekig tartó keresgélés után sem talált semmit. - Hogy az ördög vinné el...

- Ironikus kifejezés - mosolyodott el szórakozottan a fiatalabb, de rögtön félre is nézett, mikor Dean felé kapta a fejét. Nem tűnt túl vidámnak.

- Szóval vagy itt alszunk, vagy eltoljuk a következő motelig - foglalta össze a helyzetet, lecsapva a fedelet. - Mert hogy én most neki nem állok megjavítani, az biztos.

- És mennyire vagyunk a következő moteltől? - pillantott rá újra, miközben megkerülte a kocsit, hogy előhalásszon egy térképet.

- Nem tudom, pár száz mérföldre - vont vállat Dean, s visszaült a helyére. Sam szólásra nyitotta a száját, de végül inkább nem mondott semmit, csak kiterítette maguk elé az állam térképét.

- Ott van egy város, de legalább egy nap lenne gyalog... és akkor még nem számoltuk bele, hogy tolni kell a kocsit.

- Jó, de motelek vannak az út szélén is, azok nem lesznek rajta a térképen, nagyokos - koppintott párat a papíron az idősebb, majd újra kiszállt. Kisétált az út közepére, fordult párat, lábujjhegyre is állt, de mindenhol csak a végtelen pusztaságot látta. És a szürke hófelhőket az égen.

- Sammy, hozd a pokrócokat, itt alszunk - hajolt le az anyósülés ablakához, aztán a csomagtartóhoz lépett. Hallotta az öccse méltatlankodását, mielőtt ő is kiszállt volna, aztán együtt kezdtek el pakolni a rengeteg holmi között, míg végre meg nem találták azt a pár takarót, amit pontosan az ilyen esetek miatt cipeltek magukkal. - Ja, és én alszok elöl.

- Nem mindegy? - mormolta Sam irritáltan, ahogy beült hátulra, becsapva maga mögött az ajtót.

- - -

Éppen csak hajnalodott, a napfelkelte előtti leghidegebb órákban járhattak, mikor Dean felriadt. Pislogott párat, míg rájött, hol is van éppen, aztán fáradtan a másik oldalára fordult, megigazítva magán a pokrócot és viszonylag kényelmes szögbe helyezve a lábait; fejben pedig szidott mindent és mindenkit, ami és aki csak eszébe jutott, hogy felébredt a hidegre – mert ezek után már biztosan nem tud majd visszaaludni.

Nem telt el azonban fél perc, mire rájött, hogy valószínűleg nem az időre ébredt, hanem a halk kopogásra a feje melletti ablakon. Felnézett, de anélkül, hogy feltűnően megmozdult volna, nem látott sok mindent.

- Psszt, Sammy - sziszegte, remélve, hogy az öccse meghallja, de semmi választ nem kapott, harmadszorra sem. Csak alig hallgató, békés horkolást.

Dean méltatlankodva megrázta a fejét és az ülés alá nyúlt valamiféle fegyverért, bár ő sem volt benne egészen biztos, mit kellene használnia. Kősót? Ezüstöt? Talán-

- Dean, szállj már ki, tudom, hogy ébren vagy!

Egy pillanatra megfagyott a vér az ereiben az ismerős hang hallatán, aztán úgy döntött, ebben az esetben felesleges fegyvert vinni magával, és csak ülő helyzetbe küzdötte magát, hogy kiszálljon. És közben orrba vágja Lucifert az ajtóval.

- Na végre! - horkant fel, ujjait az orrnyergére szorítva. - Hallod, haver, ha eltörted az orrom...

- Mit akarsz? - szögezte neki a kérdést habozás nélkül, zsebre dugva a kezeit a hidegben.

- Hoztam kaját - vigyorgott rá büszkén, és a másik kezével felemelte a szatyrot, amit magával cipelt. Dean gyanakodva felhúzta az egyik szemöldökét, aztán újra végigmérte a férfit.

Sok szokatlan nem volt rajta, talán csak annyi, hogy kicsit jobban billegett, mint egyébként – és egy rózsaszín szőrmés tiara ült a fején.

- Te teljesen magadnál vagy? - ráncolta a homlokát, nekidőlve a kocsi oldalának.

- Ja, tökre, csak buli volt a pokolban, tudod... - kuncogott Lucifer, végre leengedve mindkét kezét. A szatyrot letette a motorháztetőre, aztán kényelmesen mellé ült, mire Dean halkan felmordult, de nem tette szóvá.

- Szóval, mit akarsz itt? - kérdezte meg újból, lassú léptekkel mellé sétálva.

- Jöttem a kocsiért - vigyorodott el ismét. Szórakozottan végigsimított a zománcon, aztán megveregette maga mellett. Dean hitetlenül felnevetett.

- Bocs, mi van? - nézett rá értetlenül, aztán vetett egy gyors pillantást az említett tárgy felé is, hátha a szélvédőn keresztül látja az öccsét, de túl sötét volt hozzá.

- Tegnap, mikor lerobbant, azt kívántad, hogy vinné el az ördög... hát, itt vagyok, elviszem - pillantott rá ártatlanul.

- Te most csak szórakozol - röhögött tovább, de úgy döntött, inkább mégis leül mellé.

- Nem, teljesen komoly vagyok - rázta meg a fejét, azonban a tiara nem segített sokat a helyzetén.

- A következő városig, addig elviheted, úgy, hogy mi is benne vagyunk – biccentett.

- Sajnálom, nem erről szólt a megállapodásunk.

- Milyen megállapodásunk? - nevetett fel ismét. Egyrészről élvezte a helyzetet, hiszen valljuk be, nem sűrűn látja az ember részegen Lucifert, másrészről azonban még így is tartott tőle kicsit, végképp úgy, hogy Sam a hátsó ülésen aludt, és így is csodának számított, hogy még nem ébredt fel.

- A kocsiról.

- Nem kötöttünk semmilyen megállapodást - sóhajtott szórakozottan.

- Dehogynem, én viszem a kocsit, te meg kapsz kaját.

- Ezt csak képzelted, haver - veregette vállon. - Bármilyen kaját hoztál is, annyit nem ér, mint a kocsim.

- Adok mellé tiarát is! - ajánlotta fel, Dean felé fordítva a fejét, hogy megmutassa, valóban van nála egy.

- Menj haza, ember, túl részeg vagy.

- Ember? Ez kicsit erős volt, nem gondolod? - biggyesztette le az ajkát alig láthatóan.

- Ne forgasd ki a szavaimat - dörmögte, ismét hátrapillantva Samre. Mozgolódást azonban nem látott – valószínűleg még mindig aludt.

- Mert különben mi lesz? - húzta fel a szemöldökét kihívóan.

- Én magam rugdoslak vissza a pokolba - vágta rá.

- Hát azt megnézném - biccentett Lucifer.

- Te jó Isten, hosszú lesz ez a reggel...

- Isten? Most meg Istent emlegeted? Az alvilág ura előtt? Dean! - hördült fel, de ki is billent az egyensúlyából, kis híján lecsúszva a földre.

Nézte egy ideig, aztán csak sóhajtott egyet, és megkerülte a kocsit, hogy hozzon egy üveg sört a csomagtartóból. Mikor visszaért, Lucifer még mindig ugyanúgy a talpra állással szenvedett – fel sem tűnt volna neki, ha csak úgy lelép.

- - -

- Dean...? - pislogott álmosan Sam, amint felébredt az ajtó becsapására.

- Itt vagyok, öcsi - bólintott szórakozottan, hátrafordulva az ülésen.

- Volt egy nagyon fura álmom... - kezdte egyből magyarázni, ahogy felült, aztán megdörzsölte a szemét. - Lucifer itt volt, és... hozott káposztafőzeléket...

Dean hangosan felröhögött, az ülés háttámláján támaszkodva hátranyúlt, hogy összeborzolja az öccse haját, aztán visszahuppant a helyére, még mindig nevetve. Sam figyelte pár pillanatig, aztán úgy döntött, inkább nem kérdez rá – helyette kérdezett mást.

- És te hol voltál? A kocsit szerelted?

- Nem, hoztam kaját - vigyorgott rá, odadobva neki a szatyrot.

- Honnan szerezted? - húzta össze a szemöldökét értetlenül.

- Az mindegy.

- Oké... - Sam mély levegőt vett, ennyire korán soknak bizonyult neki ez az egész. - És mi van benne?

Dean nem válaszolt rögtön, próbálta visszatartani az újra kitörni készülő röhögést, de amikor megszólalt is csak odavetni tudta a választ.

- Káposztafőzelék.