2017. január 1., vasárnap

2017-es visszatekintő

...2016-ra.
 Ami összességében az eddigi legtermékenyebb évem volt - és ti még nem is láttátok azt a temérdek ficet, ami egyelőre befejezetlenül kallódik a gépemen, és 2016-ban íródott. Persze egy csomó tervet feltettem ide is, amiket [itt] megtekinthettek, de ha valaki figyelgette, egy párszor ez is változott az év során. Mindenesetre mielőtt nagyon belelendülnék a billentyűzetkoptatásba, ami egyedül ilyenkor megy, amikor ficet kellene írni akkor már nem, azért hadd kívánjak

nagyon-nagyon boldog, örömökben, sikerekben, szerencsében, szeretetben, egészségben és fandomokban (höhöhö) gazdag új évet mindenkinek! ;)

 Remélhetőleg jobb lesz, mint a tavalyi, habár én nem panaszkodok, ha a sztárvilág és a nagyvilág történéseitől eltekintünk, az én kis személyes évem eléggé jó volt. Megvoltak a maga hullámvölgyei, és nem mondom, hogy nem reménykedek egy szebb évben én magam is, de nektek is csak azt tudom mondani, amit saját magamnak: ha akarsz valamit, tegyél is érte. És mivel én most egy épkézláb posztot szeretnék kitenni, ezért teszek is érte és abbahagyom a rizsát a saját életemről.

2016. november 15., kedd

Szívügyek

Fandom: Marvel - Bosszúállók
Páros: Stony
Hossz: 732 szó
Műfaj: fájni fog
 Kevéske utalás kevéske korhatáros tartalomra, fokozott alkoholfogyasztás, aggasztó állapotok. Tony pánikol.
//Az író is, mert annyira összecsapottan hangulatfestő fic az egész, hogy fájna a szíve belenyúlni, de így meg, well, összecsapott.//
(Amúgy relatively vidám dolgokon dolgozom, ez tegnap éjjel született hirtelen impulzusra)

2016. július 15., péntek

Here Comes the King #1

Mert Merlin a csodaember a fejezetben - meg úgy amúgy is -, szóval megérdemli, hogy itt legyen.
Fandom: *trombitaszó* Kingsman
Páros: itt egyelőre még semmi romantikus, a későbbiekben sem vagyok biztos, lesz-e, de ha valami, akkor Hartwin
Hossz: 3.4k //amivel ez az egy fejezet majdnem az összes ficemnél hosszabb lett, taps-taps//
Műfaj: *trombitaszó* regény, bár a hosszáról ne kérdezzetek, úgy egyébként meg talán dráma, és idk, írásban létezik olyan, hogy akció ??? ha igen, akkor az is, meg egy kicsit családos is, de hogy hol, azt megint ne kérdezzétek, nálam már a random szeretet is az
 Szóval íme a jól megszokott sablonos #harryhartlives fic, csak ezúttal magyarul. Amit ti láttok majd, az ¡írásban élvezhetetlen akciójelenetek! tömkelege lesz, ugyanaz a párbeszéd két szemszögből megírva, és a címkék ellenére egyelőre nulla interakció Harry és Eggsy között - amit meg én látok, az három órán át tartó orvosi kutatómunka és rengeteg elismerés az íróknak, ha hihetően megoldják ezt a második részben. Ja, meg mivel a Töki nevet sajnálom, de nem tudom ilyen környezetben komolyan venni, maradtam az eredetinél, de ha zavaró, szóljatok, cserélhetem, mert én sem vagyok biztos, hogy lenne jobb.
És nem, nem a Snoop Dogg szám után.
 Csak ilyen off-hand megjegyzésnek, gondolom mindenkinek feltűnt, hogy új dizájn van. Jó kis szellős, színes, világos, nyárias, emlékeztet a régi portálépítős időkre *elmorzsol egy könnycseppet*, szóval nekem talán az eddigi kedvencem. A másik meg, hogy a hétvégén MondoCON, nem tudom, mennyien jártok, de ha valakit érdekelnék, Kate Bishop-ként fogok rohangálni, szombaton biztosan, a vasárnapot meglátjuk (y)

2016. július 11., hétfő

Útinapló (szerűség)

Mi a fasz baja van a címnek.
 Szóval biztosan voltatok páran, akik tudtatok róla, hogy június 25-e és július 5-e között egy hooosszú-hosszú buszúton bejártam fél Nyugat-Európát, érintve Belgiumot, Skóciát, Angliát és Franciaországot, meg közöttük még vagy három országot, legalábbis egy-egy benzinkút erejéig. Maradandó élmény lett belőle, rengeteg jegyzettel, fényképpel meg mélyen az agyamba égett pillanatokkal, de azért írnék egy rövidke útinaplót, mielőtt ti is ugyanazokba a hibákba futtok, amikbe én tettem - mert hajlamosak a szülők/tanárok/estébé nagyon másra felkészíteni, mint amilyen az út maga lesz. Szóval túlélő kiskönyv pontokba szedve - ha valaki hozzám hasonlóan szeret belehalni a tömény szövegekbe -, vicces események, és rengeteg fénykép.

Azt még megemlíteném, hogy ha komoly dologra számítotok, rossz helyre jöttetek. Olyan viccesen szarkasztikus az egész, túlnyomórészt lényegtelen tényekkel, és kép is több van teljesen random dolgokról, mint valójában a látványról. Szóval olyan énes. //Meg van egy nagyonmini helyzetjelentés a végén a ficek állapotáról, de az siralmas.//

2016. június 17., péntek

Lekerül a lepel

Rettenet kreatív vagyok címadásban, még mindig. Szörnyen. De valamit muszáj volt.

Fandom: Marvel - Amerika Kapitány: Polgárháború
Páros: nagyon bro Stuckony
Hossz: 2.7k
Műfaj: hurt/comfort elég rendesen, nem-teljesen-tömény angst; olyan domestic, és nagyon ritkán vicces is, de azt már említeni sem éri meg
 Szóval milyen igazam is lett a legutóbb feltett ficemnél, hogy azután fényévekig nem fogok posztolni... (y). De hát az év végi hajtás nem meglepő módon együtt járt egy rövidke írói válsággal, amiből még csak most mászok ki, bár őszintén, a nyári gyakorlat ezen nem segít sokat. Higgyétek el, szövőszéket szerelni fárasztóbb, mint amilyennek hangzik. De most itt egy rövidke fic, post-CW és nagyon MCU és nagyon OOC, de Bucky/Steve/Tony haverság, és a vége egészen fluff. Nézzétek el, na, jön majd ennél jobb is :c

2016. május 1., vasárnap

#reklámozási

//telón ne olvassátok mert kurva nyomorék svnjdvbdfg
 Tudom, mennyire imádtok ezért ♥, de most még nem sztorival jöttem //de ígérem, az is készül, nagyon sok de nagyon lassan, de készül//, viszont Lilla igen :D Főleg a Gravity Falls, Attack on Titan, Hetalia, Kuroshitsuji és a Samurai Flamenco köreiben mozog, de biztosan lesz még más is, mert ismerem és sok fandomja van. Sok. Ma készült a blogja, úgyhogy (szerintem) még nem sokan ismerik, szóval tessék menni és lecsekkolni ;)

[KATT!]

2016. április 16., szombat

Amit nem látsz, az nem létezik

Fandom: Supernatural
Páros: Samifer //tudom, hogy unjátok, bocsi//
Hossz: 100 szó //tudom, hogy unjátok, bocsi//
Műfaj: drabble, angst, ami amúgy meglepőmód fluffnak indult, de aztán ez a szar a saját kezébe vette az irányítást *sértődötten mutogat*
 Most épp egy nagyobb lélegzetvételű Michael/Lucifer-en dolgozok (létezik egyáltalán olyan magyar aki azt elolvassa majd), de nem akartalak titeket fic nélkül hagyni ♥, ez meg már meg volt írva, úgyhogy tessék, még egy szenvedős Samifer drabble. Mondhatjuk, hogy hetedik évad.